ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
Érvényes: 2018 május 5-től.
Alapelvek, meghatározások
A caffeforte.hu honlap működtetése, az azon kínált szolgáltatások nyújtása, illetve Pápa Krisztián egyéni vállalkozó bármely egyéb vállalkozói tevékenysége kapcsán felmerülő személyes adatok kezelésével kapcsolatos kérdésekről az adatkezelések megkezdése előtt a jelen „Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat” dokumentum (a továbbiakban: Szabályzat) nyújt tájékoztatást az adatok kezelésével kapcsolatos tényekről, így különösen az adatkezelések céljáról, jogalapjáról, az adatkezelések időtartamáról. A jelen Szabályzat kiterjed az érintetteknek az adatkezelésekkel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire is.
Az Adatkezelő fenntartja a jogot, hogy a Szabályzatot bármikor módosítsa, és új Szabályzatot tegyen közzé honlapján. Új verzió hatályba lépésével a korábbi verzió hatályát veszti.
Fogalmak, meghatározások
Érintett: Bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy – közvetlenül vagy közvetve – azonosítható természetes személy; Személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat – különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret -, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés.
Különleges adat: a) A faji eredetre, a nemzetiséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, az érdekképviseleti szervezeti tagságra, a szexuális életre vonatkozó személyes adat, b) Az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre vonatkozó személyes adat, valamint a bűnügyi személyes adat. Különleges adatot az Adatkezelő nem kér, és nem kezel. Bármely módon az Adatkezelő tudomására hozott vagy tudomására jutott különleges adatot az Adatkezelő haladéktalanul töröl a rendszeréből.
Adatkezelő: Aki önállóan vagy másokkal együtt az adat kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az adatfeldolgozóval végrehajtatja.
Az adatkezelő adatai:
Név:Pápa Krisztián e.v.
Cím:2534 Tát, Béla király u.3.
Adószám:65810886-2-31
Weboldal: www.caffeforte.hu
Telefonszám: +36303479927
Nyt.sz.:27676485
E-mail cím: info@caffeforte.hu, papa.krisztian@caffeforte.hu
Adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az adaton végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése. Valamint az adat további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése.
Adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve, hogy a technikai feladatot az adaton végzik.
Adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, vagy amely szerződés alapján – beleértve a jogszabály rendelkezése alapján kötött szerződést is – adatok feldolgozását végzi.
Tárhelyszolgáltató:
OneWeb Kft.
2800 Tatabánya, Komáromi utca64.
Adószám: 26717366-2-11
E-mail címe: contact@oneweb.hu
Weboldal: https://oneweb.hu
Az általa végzett művelet: Tárhely szolgáltatás.
Adatvédelmi incidens: személyes adat jogellenes kezelése vagy feldolgozása, így különö- sen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés.
Infotv.: Az információs önrendelkezési jogról és az információ-szabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény.
Fgytv.: A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény.
A www.caffeforte.hu honlap megtekintésével kapcsolatos adatkezelés
A https://caffeforte.hu honlapon a bárki számára hozzáférhetően közzétett tartalmak megtekintése személyes adatok megadása nélkül lehetséges. A honlap a látogatókról automatikusan az alábbi adatokat rögzíti: a látogató IP-címe, a látogatás időpontja, a weboldalon megtekintett aloldalak és tartalmak. Ezeket az adatokat az adatkezelő kizárólag a honlappal kapcsolatos elemzésre, a honlap biztonságos működésének az ellenőrzésére használja fel.
A honlapon, mint az elérhető más honlapokon döntő többségén is, úgynevezett „cookie”- k (sütik) működnek, melyek a honlap használatával kapcsolatos információkat őriznek meg. Ezek lehetővé teszik a Google Analytics szolgáltatásainak igénybe vételét. A sütikben tárolt adatok kezelésének célja a felhasználói élmény növelése és a honlap online szolgáltatásainak fejlesztése. A honlapon használt sütik személy szerinti beazonosításra alkalmas információt nem tárolnak.
A honlap látogatása során a számítógépre elhelyezett sütiket a felhasználó a saját számítógépéről bármikor eltávolíthatja, illetve letilthatja böngészőjében a sütik alkalmazását. Ezzel kapcsolatos további információ a https://www.google.com/intl/hu/policies/privacy/partners/ magyar nyelven is olvasható honlapon olvasható.
A honlap tartalmaz úgynevezett Facebook képpontokat is, melyek lehetővé teszik a Facebook számára, hogy sütik, adatgyűjtő jelek és hasonló adattárolási technológiák használatával adatokat gyűjtsön vagy kapjon az oldalról, és ezeknek az adatoknak a felhasználásával mérési szolgáltatásokat nyújthat, és célzott hirdetéseket jeleníthet meg azoknak, akik előzőleg felkeresték a https://caffeforte.hu honlapot. Ön bármikor dönthet úgy, hogy nem kívánja az adatoknak a hirdetések célzása érdekében történő gyűjtését és felhasználását. Ezzel kapcsolatos további információ a https://www.facebook.com/about/privacy magyar nyelven is olvasható honlapon olvasható.
Az adatkezelő a honlapon keresztül, jellemzően a „Kérdése van? Írjon nekünk…” link segítségével kezdeményezett, e-mailben közölt kérdéseket, ötleteket, javaslatokat, észrevételeket a folyamatok, termékek és szolgáltatások fejlesztése céljából felhasználja és tárolja. Az ezzel kapcsolatos adatok megadása önkéntes, a fenti célokkal történő adatkezeléshez való hozzájárulást az adatkezelő az e-mail elküldésével megadottnak tekinti. Az e-maileket az adatkezelő legfeljebb 1 évig őrzi meg, amennyiben korábban megszűnik az adatkezelés célja, annak bekövetkeztével törli az e-mailt.
Az egyes tevékenységekre vonatkozó adatkezelés részletezése
Információ és ajánlatkérés
Az adatkezelés jogalapja: Az információkérés önkéntes hozzájáruláson alapul.
Az adatkezelés célja: Az érintett számára megfelelő információ nyújtása és kapcsolattartás.
A kezelt adatok köre és célja:
Név: azonosítás
E-mail cím, telefonszám: kapcsolattartás, igénypontosítás, információ átadás
Az érintettek köre: Minden természetes személy, aki az Adatkezelővel kapcsolatba lép és az Adatkezelőtől információt, ajánlatot kér személyes adatainak megadásával.
Az adatkezelés időtartama: A cél megvalósulásáig.
Az adatkezelés folyamata: a) az érintett a maga által választott módon (személyesen, telefonon, e-mail-ben, egyéb formában) információ, vagy ajánlatkérés céllal fordul az Adatkezelőhöz. b) az Adatkezelő a kérést, igényt szükség szerint pontosítja az érintettel. c) az Adatkezelő megadja a kért információt, ajánlatot azon a módon, ahogy az érkezett, illetve ahogy arról az érintettel megállapodott.
Közösségi oldalakon történő jelenlét és marketing
Az adatkezelés jogalapja: Az Adatkezelő közösségi oldalakon lévő profiljához kapcsolódó adatkezelés önkéntes hozzájáruláson alapul.
Az adatkezelés célja: Az Adatkezelő honlapján található tartalmak közösségi oldalakon történő megosztása, az erre való figyelemfelhívás, marketing.
Az érintettek köre: Minden természetes személy, aki az Adatkezelő közösségi oldalait látogatják, követik, az azon elhelyezett tartalmakhoz viszonyulnak (like/dislike), azokat megosztják saját ismerőseik között részben vagy teljes körűen.
Az adatkezelés időtartama: A leiratkozásig.
Banki adatokkal kapcsolatos adatkezelés
Az adatkezelés jogalapja: A banki átutalással kapcsolatos adatok megadása önkéntes hozzájáruláson alapul.
Az adatkezelés célja: az érintett részéről történő pénzügyi teljesítés elősegítése.
Az érintettek köre: Minden természetes személy, aki banki átutalási móddal kíván fizetni.
Az adatkezelés időtartama: A hatályos számviteli szabályoknak megfelelően.
Az adatkezelés folyamata: a) az Adatkezelő díjbekérőt/számlát küld az érintett e-mail (postai) címére. b) az érintett átutalja a megfelelő összeget az Adatkezelő bankszámlájára. c) az Adatkezelő ellenőrzi az átutalást. d) az átutalással kapcsolatos adatok bekerülnek az Adatkezelő könyvelési rendszerébe, melyhez kizárólag csak az Adatkezelővel szerződéses kapcsolatban álló könyvelő, mint e tekintetben adatfeldolgozó férhet hozzá.
Panaszkezelés
A panasz megtétele önkéntes hozzájáruláson alapul, de a megtett panasz esetén a kezelt adatok vonatkozásában a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény alapján kötelező.
Panaszt a) az info@caffeforte.hu e-mail címen, lehetőleg az e-mail „Tárgy” rovatában a PANASZ szó feltüntetésével, vagy b) a https://caffeforte.hu honlap „Kapcsolat” aloldalán lévő „Név”, „Üzenet”, „Email cím” mezők kitöltésével, az „Üzenet” mezőben lehetőleg a PANASZ szó feltüntetésével, vagy c) postai úton a Pápa Krisztián 2534 Tát, Béla király u.3. címre lehet eljuttatni az Adatkezelő részére.
Az érintettek köre: Minden természetes személy, aki megrendelt, igénybe vett szolgáltatásra/termékre, és/vagy az Adatkezelő magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát szóban vagy írásban közölni kívánja.
Az adatok kezelésének célja: A panasz közlésének lehetővé tétele, az érintett és panasza azonosítása, valamint a törvényből származó kötelezően rögzítendő adatok felvétele, valamint a kapcsolattartás.
Az adatkezelés időtartama: Az Adatkezelő a panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát a felvételüktől számított 5 évig kezeli a vonatkozó és hatályos Fgytv. 17/A § 7. bek. alapján, kötelezően.
A Fgytv. rendelkezésének megfelelően az írásbeli panaszt a vállalkozó a beérkezését követően harminc napon belül, vagy ha jogszabály ennél rövidebb határidőt állapít meg, annak lejártáig köteles írásban, érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles.
Az adatkezelés folyamata: a) az érintett a maga által választott módon közli a panaszát az Adatkezelővel. b) szóbeli panasz esetén az Adatkezelő jegyzőkönyvet vesz fel a panaszról. c) az Adatkezelő megvizsgálja a panasz összes körülményét, és ezek alapján megválaszolja azt. d) az Adatkezelő törekszik a panasztevő számára megnyugtató módon rendezni a panaszt
Az adatokhoz való hozzáférés
Az Ön által megadott személyes adatokhoz az Adatkezelő férhet hozzá a feladataik ellátása érdekében.
Az Adatkezelő képviseletét ellátó ügyvéd szintén megismerheti a személyes adatait is, ha az Ön beadványa alapján bírósági eljárás indul.
Az Adatkezelő kivételes esetben adja át a személyes adatait más állami szervek számára. Amennyiben a) az Adatkezelő az irattárolásra vonatkozó jogszabályok és belső szabályzata alapján az Ön személyes adatait tartalmazó ügyet átadja a Levéltár számára, b) az Önt érintő ügyben bírósági eljárás indul, és az eljáró bíróság számára szükséges az Ön személyes adatait tartalmazó iratok átadása, c) a rendőrség megkeresi a Hatóságot, és a nyomozáshoz az Ön személyes adatait tartalmazó iratok továbbítását kéri.
Adatbiztonsági intézkedések
Az Adatkezelő az Ön által megadott személyes adatokat elsődlegesen az jelen Szabályzat elején megadott adatfeldolgozó szokásos védelmi rendszerekkel ellátott szerverein, részben a saját informatikai eszközein, papír adathordozó esetén, székhelyén megfelelően elzárva tárolja. A személyes adatai tárolásához az Adatkezelő más közreműködő szolgáltatását nem veszi igénybe.
Az Adatkezelő az elvárható intézkedésekkel gondoskodik arról, hogy a személyes adatait védje többek között a jogosulatlan hozzáférés ellen vagy azok jogosulatlan megváltoztatása ellen.
Az adatkezeléssel kapcsolatos jogok
A tájékoztatás kéréshez való jog
Ön az Adatkezelő elérhetőségein keresztül, írásban tájékoztatást kérhet az Adatkezelőtől, hogy az tájékoztassa: a) milyen személyes adatait, b) milyen jogalapon, c) milyen adatkezelési cél miatt, d) milyen forrásból, e) mennyi ideig kezeli, f) az Adatkezelő kinek, mikor, milyen jogszabály alapján, mely személyes adataihoz biztosított hozzáférést vagy kinek továbbította a személyes adatait.
Az Adatkezelő az Ön kérelmét legfeljebb 30 napon belül, az Ön által megadott elérhetőségre küldött levélben teljesíti.
A helyesbítéshez való jog
Ön az Adatkezelő elérhetőségein keresztül, írásban kérheti az Adatkezelőtől, hogy az módosítsa valamely személyes adatát (például bármikor megváltoztathatja az e-mail címét vagy postai elérhetőségét).
Az Adatkezelő a kérelmét legfeljebb 30 napon belül teljesíti, és erről az Ön által megadott elérhetőségre küldött levélben értesíti.
A törléshez való jog
Ön az Adatkezelő elérhetőségein keresztül, írásban kérheti az Adatkezelőtől személyes adatainak törlését.
A törlési kérelmet az Adatkezelő abban az esetben utasíthatja el, ha a jogszabály vagy valamely belső szabályzat az Adtakezelőt a személyes adatok további tárolására kötelezi. Ilyen eset például az, ha az irattárolásra vonatkozó, belső szabályzatban foglalt határidő nem telt le. Amennyiben azonban nincs ilyen kötelezettség, akkor az Adatkezelő az Ön kérelmét legfeljebb 30 napon belül teljesíti, és erről az Ön által megadott elérhetőségre küldött levélben értesíti.
A zároláshoz való jog
Ön az Adatkezelő elérhetőségein keresztül, írásban kérheti az Adatkezelőtől, hogy a személyes adatait zárolja.
A zárolás addig tart, amíg az Ön által megjelölt indok szükségessé teszi az adatok tárolását. Ilyen lehet például, ha úgy gondolja, hogy a beadványát az Adatkezelő jogellenesen kezelte, azonban az Ön által kezdeményezett hatósági vagy bírósági eljárás érdekében szükséges az, hogy a beadványát az Adatkezelő ne törölje. Ebben az esetben a hatóság vagy a bíróság megkereséséig az Adatkezelő tovább tárolja a személyes adatot (például az Ön beadványát), ezt követően törli az adatokat.
A tiltakozáshoz való jog
Ön az Adatkezelő elérhetőségein keresztül, írásban tiltakozhat az adatkezelés ellen, ha az Adatkezelő személyes adatát közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljából továbbítaná, felhasználná. Így például Ön tiltakozhat az ellen, ha az Adatkezelő az Ön hozzájárulása nélkül az Ön személyes adatait tudományos kutatás céljából felhasználná.
Ön tiltakozhat az adatkezelés ellen akkor is, ha Ön szerint a személyes adatai kezelése kizárólag az Adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez vagy jogos érdek- ének érvényesítéséhez szükséges, kivéve a jogszabályi felhatalmazáson alapuló adatkezeléseket. Így például nem tiltakozhat az ellen, ha az irattárolásra vonatkozó belső szabályzatunk alapján a személyes adatait tartalmazó beadványát – az ügy irataival együtt – átadjuk a Levéltár számára.
Eljárás az adatkezeléssel kapcsolatos jog gyakorlásának sikertelensége esetén
Az Adatkezelő törekszik arra, hogy az Ön adatkezeléssel kapcsolatos jogát a jogszabálynak megfelelően gyakorolni tudja és megelégedettségére záruljon minden ügy.
Amennyiben Önnek a személyes adataival kapcsolatos tiltakozását, panaszát, kérelmeit Társaságunknál nem sikerült megnyugtató módon rendeznie, vagy Ön bármikor úgy ítéli meg, hogy személyes adatai kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy annak közvetlen veszélye fennáll, úgy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál jogosult bejelentést tenni. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elérhetőségei:
Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf. 5
Telefon: +36 1 391 1400
Telefax: +36 1 391 1410
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
Web: naih.hu
Az adatkezeléssel kapcsolatos jogérvényesítési lehetőség
Az Ön által tapasztalt jogellenes adatkezelés esetén polgári pert kezdeményezhet az Adatkezelő ellen. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per – az Ön választása szerint- a lakóhelye szerinti törvényszék előtt is megindítható (a törvényszékek felsorolását és elérhetőségét az alábbi linken keresztül tekintheti meg: http://birosag.hu/torvenyszekek.
This Cookie Policy was last updated on 2025.01.27. and applies to citizens and legal permanent residents of the European Economic Area and Switzerland.
1. Introduction
Our website, https://caffeforte.hu (hereinafter: "the website") uses cookies and other related technologies (for convenience all technologies are referred to as "cookies"). Cookies are also placed by third parties we have engaged. In the document below we inform you about the use of cookies on our website.
2. What are cookies?
A cookie is a small simple file that is sent along with pages of this website and stored by your browser on the hard drive of your computer or another device. The information stored therein may be returned to our servers or to the servers of the relevant third parties during a subsequent visit.
3. What are scripts?
A script is a piece of program code that is used to make our website function properly and interactively. This code is executed on our server or on your device.
4. What is a web beacon?
A web beacon (or a pixel tag) is a small, invisible piece of text or image on a website that is used to monitor traffic on a website. In order to do this, various data about you is stored using web beacons.
5. Cookies
5.1 Technical or functional cookies
Some cookies ensure that certain parts of the website work properly and that your user preferences remain known. By placing functional cookies, we make it easier for you to visit our website. This way, you do not need to repeatedly enter the same information when visiting our website and, for example, the items remain in your shopping cart until you have paid. We may place these cookies without your consent.
5.2 Marketing/Tracking cookies
Marketing/Tracking cookies are cookies or any other form of local storage, used to create user profiles to display advertising or to track the user on this website or across several websites for similar marketing purposes.
6. Placed cookies
7. Consent
When you visit our website for the first time, we will show you a pop-up with an explanation about cookies. As soon as you click on "Beállítások mentése", you consent to us using the categories of cookies and plug-ins you selected in the pop-up, as described in this Cookie Policy. You can disable the use of cookies via your browser, but please note that our website may no longer work properly.
7.1 Manage your consent settings
8. Enabling/disabling and deleting cookies
You can use your internet browser to automatically or manually delete cookies. You can also specify that certain cookies may not be placed. Another option is to change the settings of your internet browser so that you receive a message each time a cookie is placed. For more information about these options, please refer to the instructions in the Help section of your browser.
Please note that our website may not work properly if all cookies are disabled. If you do delete the cookies in your browser, they will be placed again after your consent when you visit our website again.
9. Your rights with respect to personal data
You have the following rights with respect to your personal data:
- You have the right to know why your personal data is needed, what will happen to it, and how long it will be retained for.
- Right of access: You have the right to access your personal data that is known to us.
- Right to rectification: you have the right to supplement, correct, have deleted or blocked your personal data whenever you wish.
- If you give us your consent to process your data, you have the right to revoke that consent and to have your personal data deleted.
- Right to transfer your data: you have the right to request all your personal data from the controller and transfer it in its entirety to another controller.
- Right to object: you may object to the processing of your data. We comply with this, unless there are justified grounds for processing.
To exercise these rights, please contact us. Please refer to the contact details at the bottom of this Cookie Policy. If you have a complaint about how we handle your data, we would like to hear from you, but you also have the right to submit a complaint to the supervisory authority (the Data Protection Authority).
10. Contact details
For questions and/or comments about our Cookie Policy and this statement, please contact us by using the following contact details:
Pápa Krisztián e.v.
2534 Tát, Béla király u.3.
Hungary
Website: https://caffeforte.hu
Email: info@caffeforte.hu
Phone number: +36303479927
This Cookie Policy was synchronized with cookiedatabase.org on 2025.01.27..